A kezdet

2007.július 13 (zuluban nemtom mennyi), Budapest

Pókpárom, vagyis Gumiuram felkerekedett, hogy elmenjen az MTTT-be, vagyis a Magyar Tolkien Társaság (nyári) Táborába, egyedül hagyva engem, akit nem az MTTT, hanem az RPS (Real Press Stúdió, közismertebb nevén 'Dógózó') várt minden reggel, hogy izgalmasnál izgalmasabb programokkal kösse le létező, és nemlétező energiáimat egész nap. Sikerült is neki. Úgyhogy alig vártam már a hétvégét, hogy az én gyönyörűséges Anyukámmal tölthessem. <ja, azt kifelejtettem, hogy mindehhez dögmelegek voltak azidőtájt, amitől persze nagyon szenvedtem, ugyanakkor roppantul örültem is neki, ezért nem mertem zokszólni...elvégre nyáron legyen meleg, nem? :)>

Szal hétvége=kiscsaládom. Szupi volt. Szombaton lementünk Anyával kettesben a Balcsira, és egész nap csak süttettük a hasunkat a stégen, aludtunk meg beszélgettünk. Nyami :D. Este beültünk Bátyusomékkal (akinek tegnap volt a szülijeeeee:) egy kerthelyiségbe <de akkor kiültünk, na mindegy> dumcsizni. Vasárnap meg lementünk Pécsre az Öcsibogyókámhoz Anyával és Mamival. És megismertem a barátnőjét is végre: Julcsit <akinek fura  kimondani a nevét egy bizonyos másik Julcsi miatt, úgyhogy inkább a becenevén, Pulcsiként emlegetem :)>. (Jah, és nagyon királyul nézett ki a lépcsőház amikor is kiderült, hogy nincs plafon...:D...de erről bővebben, ha lesznek fényképek.)

Annyira jó volt otthon <DannyPöcök minden mennyiségben>, és annyira rossz volt eljönni...

Brühühü <most mélyen átélem újra :,(>

Aztán valahogy elment a hét. Persze nem unatkoztam: kiolvastam a DaVinci kódot végre, és a megjegyezhetetlen című Dirk Gently sorozat második könyvecskéjét. <Pók rögtön le is csapott rá, ahogy megjött>. Meg különben is: tele volt érdekességgel és kihívással minden nap.

Például egyik reggel egy tücsköt találtam a poharamban <mármint a belső peremén, nem a piábafulladva>, amiről aztán kidrült, hogy szöcske volt, és én teljesen magambaroskadtam mikor kiderült: 25 évig tudatlanságban éltem, és szentül meg voltam róla győződve, hogy a tücske az szöcsök, és fordítva.                                               Két éjszakán keresztül egy bazinagy pók is mustrálgatott a plafonról. De tényleg hatalmas volt. Nem is mertem tegezni...sőt, biztos ami biztos még le is uramoztam <nem volt ellene kifogása, sőt szerintem direkt el is várta. Volt egy amolyan 'szerencsédhogy' érzésem vele kacsolatban :)>. Jah, egyik reggel meg egy nagyon édes gyíkkal futottam össze az utcán. Volt vagy 4centi az egész, és neonzöld volt a farka. Hihihi. Csupa állatos story...már úgy éreztem magam, mint egy elcseszett Hófehérke: a magányos, hercegéről álmodozó lány és az őt körbevevő állatok. Arról csak én tehetek, hogy pont egy Gumipók kellett nekem, akihez gyík meg szöcske jár, nem nyuszi, vazzeee :D.

A kihívás is megvolt minden reggel: valahogy meg kellett győznöm magam, hogy a 'semmi' az nem utcai viselet...higgyétek el, ez hatalmas diadal volt minden nap magam felett.

Szerencsére hamar eljött a hétvége, amikoris lehetett nagyot strandolni, és lehetett epekedve várni haza A Kedvest, és őrülten nagyot romantikázni a maradék hétvégében. <meg karleszakítva evezni órákig egy hülye szigetig egy hülye ötlet jóvoltából, de ezt majd inkább holnap>

Addigis jóéjt, és puszmákok!!!