Asszem mostanában kicsit szentimentálisak lettek a bejegyzéseim. SORRY, nem tehetek róla. Újabban mindenféle körülmény ebbe a szentimentális irányba lököd...pl.:
Rákattantam Marquezre. Tudom, hogy ciki, hogy egészen eddig nem
olvastam, de valahogy nem kötött le. Próbáltam, tényleg... nem ment. De a minap kezembe... illetve először a szemem ügyébe akadt Anyósom könyvespolcán, és úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt. Szóval elkunyeráltam a "Szerelem a kolera idején"-t, és nekiveselkedtem. Az elején közeljártam hozzá, hogy ez a regény is a korábbiak sorsára jut, és én kénytelen leszek beletörődni, hogy világom és irodalmi műveltségem ezáltal végképp marqueztalanná válik. Szerencsére azonban pont azon a határon mozgott a story, ami még nem kötött le különösebben, de azért egy alapvető és általános érdeklődési szintet fenntartott. Úgyhogy az elején nehezen ment, de kb. 50 oldal után teljesen belekeveredtem, és most keveredtem ki belőle, szóval napokra megalapozódott az ábrándozós hangulat :D. Ezt is olyan olvasmánynak érzem, amitől megint kicsit többnek és "bölcsebbnek" érzem magam <hűűűűű>.
Szal CSÍÍÍÍÍÍÍZ!!! :D:D
Aztán vannak nekem barátaim, akik nem átallanak mindenféle szépséges haikukat tolni az ember lányának orra elé, és lelken simogatni. <Ugye Csanádom-Bogaram?:)>
De a legszembetűnőbb és leghatásosabb szentimentalitáskeltő eszköze a természetnek van nyitnikékillatú-szánysuhagásfinom szellőjével, szégyenlős hóvirág- és krókuszfejecskéivel, nagykabátrövidítő napsugaraival. Már érzem, már dolgozik bennem, már éledek, már pezsdül a vérem
Rákattantam Marquezre. Tudom, hogy ciki, hogy egészen eddig nem
olvastam, de valahogy nem kötött le. Próbáltam, tényleg... nem ment. De a minap kezembe... illetve először a szemem ügyébe akadt Anyósom könyvespolcán, és úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt. Szóval elkunyeráltam a "Szerelem a kolera idején"-t, és nekiveselkedtem. Az elején közeljártam hozzá, hogy ez a regény is a korábbiak sorsára jut, és én kénytelen leszek beletörődni, hogy világom és irodalmi műveltségem ezáltal végképp marqueztalanná válik. Szerencsére azonban pont azon a határon mozgott a story, ami még nem kötött le különösebben, de azért egy alapvető és általános érdeklődési szintet fenntartott. Úgyhogy az elején nehezen ment, de kb. 50 oldal után teljesen belekeveredtem, és most keveredtem ki belőle, szóval napokra megalapozódott az ábrándozós hangulat :D. Ezt is olyan olvasmánynak érzem, amitől megint kicsit többnek és "bölcsebbnek" érzem magam <hűűűűű>.
Szal CSÍÍÍÍÍÍÍZ!!! :D:D
Aztán vannak nekem barátaim, akik nem átallanak mindenféle szépséges haikukat tolni az ember lányának orra elé, és lelken simogatni. <Ugye Csanádom-Bogaram?:)>
De a legszembetűnőbb és leghatásosabb szentimentalitáskeltő eszköze a természetnek van nyitnikékillatú-szánysuhagásfinom szellőjével, szégyenlős hóvirág- és krókuszfejecskéivel, nagykabátrövidítő napsugaraival. Már érzem, már dolgozik bennem, már éledek, már pezsdül a vérem
Jön a tavasz, és vele jön Tió, a szexistennő :D...
( És asszem nem ártana újra "Anne of the GreenGables"-t néznem... Bejegyzéscímnek ez volt az első dolog, ami eszembejutott...asszem ez már kóros:D)
